A nagy tapicskolás

A természet kicsit gyorsan jutott el a hatalmas hótól a tavaszig, így végülis nem csoda, ha alig egy-két hetes enyhülést követően sár fogad a Bakonyban: aktuálisan a Cuha-völgyi vasútért lehetett túrázni. Szerencsére az időjárás honlapokon elég jól lehetett követni, hogy reggelre arrafelé elállt az eső és szikrázó napsütés várható...az már más kérdés, hogy egy dolog, mi van az égen...a vinyei startban mindenesetre a 21 km-es, aznapi leghosszabb távra sikerült nevezni, ami elvezet a cseszneki várhoz, a Cuha-völgyébe, de többezer éves földvár sáncaihoz is.
A vízzel való találkozás nem váratott sokáig, kb 100 méterre a starttól már el volt terelve az útvonal, mert a hömpölygő Cuha-patak nemcsak a rendezők számításait írta felül, hanem az alapesetben a patakparton vezető túraútvonalat is.

Na de bármerre is lépett az ember, bokáig a sárban - így csekély másfél óra alatt mintegy 6-7 kilométert letudva sikerült beérni Csesznekre. Ahol az egyébként nagyon szép falu újabb kellemes meglepetést szolgáltatott: az aszfaltútjaira rátérve valami eszméletlen könnyűvé vált a gyaloglás - az amúgy hétköznapi dolgok itt kész szenzációvá váltak...az erős szél is kezdett csillapodni, sütött a nap, a várban az ellenőrzőpecsét mellé adott csoki pedig pillanatok alatt hasznosul. A túrához adott itiner szerint itt következik a legnagyobb emelkedő, mintha a Himalája lenne, úgy emelkedik ki a magassági profilból. Szerencsére a számokat tekintve csak kb 250 m az emelkedő, illetve a túra a 21 km mellett azért összesen 730 m szintemelkedést is tartalmaz, ami már - már olyan, mintha a Kékesre a tövéből mennénk fel...végülis...az emelkedő jutalma persze a szép kilátás, itt pl. visszatekintés a várra...

...továbbá egy ellenőrző szám felírása a személyzet nélküli ellenőrző pontnál, majd újabb sárban való tipródás az egész idilli helyen fekvő porvai vasútállomásig, ahol a túra kétharmadánál az első nagyobb, kb 10 perces pihenő. Itt a verőfényes napsütés és a túra következő, egyben utolsó emelkedője sokakat marasztal... Az állomás ugyan nyilván megközelíthető erdei utakon autóval is, de azért eléggé a vasút tűnik az igazi köldökzsinórnak - aminek egyébként szimbolikus az építési időpontja: 1896.

Szóval az utolsó emelkedő után ereszkedés egy, a Cuha - völgyével párhuzamos, szinte érintetlen völgybe.

Ugyanis az előbbiben kicsit sok a víz, így nem lehetne visszatérni Vinyére...a túra itt a napi kiadós sárdagasztást követően tér vissza a civilizációba, járt ösvény, földút, kavicsos út majd egy kis aszfalt is a legvégén. Illetve hóvirág minden mennyiségben...

Így végülis alig több, mint 5 óra alatt sikerül körbeérni, ami figyelembe véve a körülményeket és a 2-3 alkalommal tartott tízperces pihenőket sem szenzációs idő. De tavaly pl. 15 km-rel sikerült áprilisban kezdeni... -innen nézve meg biztató...

Hazafelé pedig Pannonhalmánál a lemenő nap fényében ragyog az apátság és - úgy látszik itt valaki szándékosan megtervezte a látványt - az út mellett szürkemarhák legelésznek - és mintegy vezényszóra méregetik a villanypásztor mellett ólálkodó fotóst...