WunderWetterWanderung

Az idei várhatóan leghosszabb 'szabadság' alatt irány Alsó-Ausztria, ugyebár a szakmailag is kedvenc tdm/gasztronómiai/vidékfejlesztési/kisvasutas térség, Mostviertel, igaz, most egy másik sarka, mint eddig: az Östcher vidéke, ami a névadó hegy 1893 méterével Alsó-Ausztria legmagasabb hegye is egyben.
20-án hajnalban még nyugis minden, csak a határ előtti utolsó kútnál az osztrák autópályamatrica vásárlás miatt találom szemben egy másik világvallás képviselőivel a parkolóban: eszméletlen káosz, hangzavar, egy kis multikulti - szóval figyelem, ez a néhány négyzetméter nyomokban Európát tartalmazhat. Na de ezen is túl, az immár eléggé tönkremenőben lévő keleti osztrák pályán, majd a Bécsi erdőn át, a melki apátság mellett elsuhanva irány az Ötscher lábánál fekvő Lackenhof. Internet szerint a liftek ilyenkor 8.30-tól mennek, alig tíz perc késéssel ott is vagyok, egy gyors információs iroda vizit, minden a helyén, sehr gastfreundlich meg minden, aztán kis reggeli a liftezés közben, majd hupp ki kb 1400 méteren. Innen indul a kb kétórás, 500 m szintkülönbségű túra a csúcsra, ami alapesetben egy gemütliches familienwanderungnak van titulálva. Hááát, mondjuk menetközben kb 80 éves osztrák/német nyugdíjasok barátságos Grüß Gottal előznek, de azért egy kis schwindelfreiheit és trittsicherheit itt sem árt, olyan peremeken megy az út...

Na de végülis a menetrendszerinti idő alatt sikerül felérni, azért nagyjából azokkal érkeztem fel, akikkel egyszerre indultam lentről, szóval még sincs a porban az önbizalom...
A csúcsfotót egy középkorú osztrák hölgyemény csinálja, íme az eredmény:

Hát, mit mondjak, végülis rajta vagyok...de most komolyan, olyan nehéz belőni egy keresztet??? Most mehetek fel újra...ott udvariasságból mégiscsak mosolygott az ember, hogy persze, tuti jó lett stb. Mondjuk utána is mosolyra fakasztott ez a kép, a kedélyes, de sokszor azért elég szerencsétlen osztrákokra emlékeztet - meg végülis: mennyivel szebb az a sok kő az előtérben, mint egy egyben lefényképezett csúcskereszt... Na mindegy, félórás pihi után irány lefelé, ez a nap sem tart örökké. Lefelé a keskeny ösvény miatt néha libasor, ahol épp két fiatal leányzó két öt-hatéves gyerekkel küzd lefelé. Kiderül egyikük az anyuka - amúgy tipikusan az a reklámanyuka, akiből senki nem nézne ki két gyereket - aki a barátnőjével nevelgeti túrázásra a gyerekeit, hogy ne a kövek tetejére lépjenek, hanem a stabil helyeket keressék stb, haladgatnak, beszélgetünk is néhány szót angolul, majd megy a fordítás, igen, ő Mo-ról jött, ahol nincsenek ekkora hegyek és igen, Lackenhofban tölti a szabadságát (már ha 2.5 - 3 nap annak minősül...) stb-stb. Nekem meg felér egy német nyelvtanfolyammal. Aztán elég a botorkálásból, lefelé mégiscsak gyorsabban haladok (bár ez nem nagy büszkeség), dehát a lift is bezár, sietni kell...sikerült is elérni, lefelé ismét eszegetés, majd lehet tanulmányozni a felső állomásnál lévő menedékház ellátmányát:

Erősen úgy látszik, hogy van fent wc is:

Továbbá a legjobb salátákat is itt eheti az ember:

Illetve ez Lackenhof, ami az Ötscher Ski- und Wanderarena hangzatos nevet visel a 'turisztikai tűzkeresztségben'...

A 35 fokos meleg amúgy ide is elér, így 21-re egy lazább nap maradt, felvonózás és kisvasutazás, továbbá a gasztronómiai kínálat tesztelése...

Tehát egy 760 mm-es, a magyarországi kisvasutak többségével megegyező méretű kisvasút állomása:


A vonat:
A vonat belülről...
...és az egyik viadukton:
...illetve a napi 'felvonóadag'. Itt érdekesség, hogy a közbenső állomástól monsterrollerekkel lehet legurulni, ami közkedveltnek tűnik, érdekes módon itt is akad 'reklámanyuka'...

A lényeg viszont, hogy fentről (Gemeindealpe) látszik az előző napi túracél, az Ötscher. Itt az útvonalam a balra eső, nyugati gerinc volt, bár a keletin is vezet turistaút - na arra viszont még a helyi leírások is azt mondják, hogy tökéletes szédülésmentesség és lépésbiztonság szükséges...

Továbbá idelátszik a hegy tövében az Ötschergräben, amit Ausztria Grand Canyon-ja ( ..:) ...)
Eredetileg ez is a terveimben volt, de ebben a melegben ott lent mi lehet a katlanban...aztán hallok más értelmezést is, lent folyik egy hidegvizű patak, úgyhogy ott bizony hűvösebb van - na mindegy, inkább legközelebb abszolválom.

Lefelé egy kis ismerkedés az akrobata tehenekkel:

...és itt már alig tűnik fel a felvonó szállítmánya:

Leérve pedig egy érdekes irányjelző tábla: jó-jó, hogy tematizálják a túraútvonalakat, de lassan már nincs is sima jelzés, csak témaút???


...na végre valaki, 'aki' kevésbé tűnik vendégszeretőnek - vagy csak a fényképezőt nem szerette...

A változatosság kedvéért szombatra lezúdult az ég, úgyhogy nem maradt más hátra, mint a békés hazacsorgás a Pielachtal-on keresztül (Das Dirndltal), ahol mostanság nyitottak egy helyi termék bioboltot is.

...bár kiváncsi lennék, hogy itthon pl. megfelelne-e az előírásoknak...

Mindegy, az osztrákoknak végülis jó lesz. Közben bekukkantás az ismerős bőrgatyás szállodáshoz, fő-Dirndl-tudorhoz, aki a nemzetközi húsos som (Dirndl) projektjéhez keres többek között magyar partnert is...!!!
Mindenesetre a 20 éves határnyitás néhány 'mély' gondolatra ad lehetőséget, kis számvetés: bizony 20 év alatt alig érzi magát az ember kevésbé csórónak, mint akkor...jó, jó, hogy haladunk (már amikor...), de valahogy ők is fejlődnek, ez így nem ér...
Az ételeket tekintve osztrák gasztronómiáról alig lehet beszélni (igaz, azok nagy nevek, illetve a wiener schnitzel meg ugye Milánóból lopott történet), de amit az ember elé tesznek, az kellemes és finom, jó alapanyagokból...bár ez nyilván az árán is tükröződik, de a rossz & drága még rosszabb lenne.
Az osztrák rádiók vhogy frissebbek, változatosabb zenét játszanak, mint az itthoni 60-70 cd-vel rendelkező országos adók...így sikerült is belebotlani egy vidám dalba, amit itthon még nem is hallottam, Lady Gaga után egy újabb olasz, akiről vszeg kevesen tudják, hogy italiano (illetve italiana, mivel énekesnő) - de a lényeg, hogy Emiliana Torrini: Jungle Drum száma most német nyelvterületen a befutó: http://www.youtube.com/watch?v=nmK5X4KtSzA

Geschriebenstein + Páneurópai Piknik + szobi kisvasút

Avagy a Kiváló Európai Desztináció győztes Írottkő Natúrpark, ezúttal a 'túloldalról'. Már korábban is hallottam, hogy osztrák oldalról az Írottkő egy kis sétával elérhető a legközelebbi parkolóból, így hát 'sétára fel' jelleggel útnak indultam. Lockenhaus, avagy Léka mellett sikerült egy környékbeli, de igen színvonalasnak tűnő kerékpárverseny kellős közepébe csöppenni ráadásul - úgyhogy a helyi Billa-ban én is megvettem az energiaital adagomat, bár a Rauch vmiért pont olyan palackba teszi, mint itthon a citromlé, ami nem vmi bizalomgerjesztő - dehát ez van. Felszerelkezve irány a hegyi parkoló, a kerékpárosokat szorgalmasan kerülgetve. Na ilyen sem volt még: itthon is, de arrafelé meg pláne igyekszem teljes sávváltással kerülgetni őket, dehát a kanyargós úton ez nem olyan egyszerű, úgyhogy egyszer már az egyik biciklis unja meg, hogy mögötte araszolom és integet ezerrel, hogy menjek már - lehet, hogy még osztráknak is túl óvatos voltam???
De felérve ott a parkoló, egyben a kerékpárosoknak frissítőpont, nagyon megszervezték a versenyt, üdítő, banán, leolvassák az időmérő chipet, de van mentő is - kivonultak rendesen. A jónéhány nézelődő kisebb szurkolást rendez mindenkinek, aki felér - hát én ebből annyit vettem észre, hogy több helyen volt 12%-os emelkedő tábla, ami azért kilométereken keresztül már megteszi hatását...szóval az emelkedő nemcsak a képen tűnik ilyen meredeknek:

A parkolóban a környéket bemutató táblázás is impozáns, de a lényeg, hogy Írottkő valóban egy fél órás séta, mindössze 80 méter szintemelkedéssel...ahol 20 évvel a határnyitás után már annyira benőtte a határnyiladékot a természet, hogy nem is nagyon lehet kilátni - igaz, a kilátó legfelső szintje zárva volt, talán még onnan...

Menetközben pedig egy geológiai tanösvény, jópofa fémlapokból, csatos 'mappában':

Visszaérve a parkolóba virsli és melegszendvics közben kis szociológiai tanulmány: a kerékpárverseny végeztével az osztrákok feldobálják egy kisteherautóra a cuccokat, észre sem veszi az ember a pakolást. Aztán befut négy magyar autó (amúgyis szinte csak az van a parkolóban), majd kiszállva vmi miatt mindenki ordibál, vihog, elkezdődik az autók között a frizbizés, rohangálás - még a madarak sem jutnak 'szóhoz'...hát igen, közel van még Mo.
Aztán legurulva irány haza, majd át Sopron környékére a határvonalon cikázva. Zsirán már a faluban sincs kitáblázva, merre is van Ausztria, aztán kiderül nem véletlenül: 'természetesen' a határnál az osztrák útra behajtani tilos tábla van kitéve -csakúgy, mint x helyen még arrafelé...hát mit mondjak, széles mosollyal hajtottam a tilosba...csakúgy mint az utánam érkező német kempingbusz, aki vszeg szintén nem tudta értelmezni, hogy most mi van...Lutzmannsburg/Locsmánd fürdője amúgy kb 10 méterre kezdődik határtól, nagy élet van, válságnak nyoma nincs és tájképileg a szokásos 'mintha elvágták volna' érzés, egy méteren belül minden gondozott, nyugisan vezetnek, stb. Aztán Kópházánál vissza, irány a Páneurópai piknik helyszíne Sopron mellett. Itt már nagy a készülődés, a húszéves határnyitási évfordulóra új emlékmű, szépen ápolt park készül(t) és itt Szentmargitbányánál még a határon is át lehet menni - no de ilyet, két Schengen ország között...bár az odavezető, amúgy tiszta új út pont úgy van kitalálva, hogy kicsit a porba kell húzódni, ha mindenki meg akarja tartani a visszapillantó tükrét...már nem is gondolok bele semmibe. A parkban infótáblák, a 89 nyári események érdekes és szemléletes bemutatása, ahogy akkor augusztusban áttörtek az NDK-sok, az erről szóló sajtóhírek, a határnál hagyott Trabantok, Wartburgok, a műszaki határzár - avagy vasfüggöny - bemutatása...hát igen, történelem, dehát az ember ezt még a híradóban nézte 20 éve.



...a műszaki határzár metszete:

...és egy helyreállított szakasz:...az emlékmű. Itt szerencsém volt, két idősebb úriember magyarázta egymásnak a 'művet' és pl. megjegyezték, hogy felül, a szürkébb kőék egy eredeti darab a Berlini Falból...vagy pl. az emlékműhöz vezető út amolyan süppedős kavicsos, amire megjegyezték, hogy Angela Merkelnek majd szólni kell, hogy lapossarkú cipőben jöjjön. Tehát Angela, ha netán olvasod a blogot, akkor ha erre jársz néhány nap múlva, ezt majd vedd figyelembe...közben persze eszembe jutott hirtelen egy kép: milyen lenne, ha Angela Merkel egyszer felvenne egy magassarkút...vszeg nem az ő világa. Viszont neki külön speciális lesz a helyszín, amennyire tudom, ő az első kelet-német származású kancellár...és lehet, hogy tökjó helyismerete van ;)

...na de hogy legyen egy kis szakmai rész is, az osztrákok kerékpáros számlálást végeznek a határon...hát igen, csak 'nehogy' aztán fejlesszék, megtematizálják az itteni kerékpárutat, hogy ez márpedig az Eiserne Vorhang bringaút...aztán megint 100x sikeresebben eladják, mint mi...

Ez csak azért jutott eszembe, mert ismét átérve osztrákiába a Fertő-tónál pezseg az élet, egy halom vitorlás a vízen, Ruszt vagy Nezsider tömve emberekkel, kerékpárosok tömött sorokban, de külföldi is akad bőven...részemről pedig a megmaradt euróból beszerzésre kerül néhány Almdudler, mégis...
Az utolsó határátlépés pedig egy soha nem hallott helyen Halbturn/Féltorony és Albert Kázmér puszta között. Ez utóbbi egy magyar településnév. Jó tudni. Csak úgy. Az iszonyú útminőségtől eltekintve pedig teljesen jópofa, széles utca, ápolt házak, gyakorlatilag a határon kezdődik - emiatt pl. a műszaki határzár mögé szorult 1989-ig...hát nem akármi...de amúgy most is rendőrök várták az embert, bár minden rendben volt, azért az úttalan utakon egy kis 'na mit csempészünk?' hangulata volt a 'közúti ellenőrzésnek'...utána pedig végre sikerült közelebb kerülni egy szélkerékhez, ami közelről meglehetősen gigantikusnak tűnt:

Összességében a 20 évvel ezelőtt látogathatatlan határszakasz lassan valóban egy tematikus út képét ölti, sok turistával, ahol a két ország közötti különbség továbbra is zongorázható. De nagyvonalúságból mi vagyunk a jobbak, hozzánk be lehet szabadon jönni, megengedhetjük, az osztrákok meg minden módon védik magukat az 'idegenektől', nehogy már náluk Fremdenverkehr legyen (na azért van bőven...) - nekünk meg marad a cifra nyomorúság...
Na de itt is alakulnak a dolgok, a hetekben elindult végre a szobi kisvasút Márianosztra felé.
Először az alsó, szobi...

...majd a felső, márianosztrai állomáson: