Inverziós túrák 2.

Nov 14=nov 21...legalábbis időjárás szempontjából, így hát egy kis napfényért ismét irány a hegyek, ezúttal a Bükk.
A 'szokásos' reggeli ködös start:

...majd néhány száz méteren ismételten a verőfényes napsütés, ezúttal az idei nyár óta immár kiváló minőségű Felsőtárkány - Lillafüred úton, itt épp a Hereg-rétnél, háttérben a Három-kővel:

...aztán Lillafüreden és Újmassán, az Őskohónál vissza a tejfölbe...


Nagy meglepetésre a Garadna-völgyi kisvasút is hamarosan elcsattog, ha én ezt tudom...de aztán vissza ki a napfényre, Bánkúton ismét a felhők felett, sőt a 956 m magas Bálványon a kilátóból látszik csak igazán a felhőtenger és 'partja', azaz itt igazi felhőtengerparti volt :)


...egy kis dizájnfotó, hogy milyen kék is az ég...

...majd a felhőréteg határán jön ismét az alámerülés Mályinkánál...

...ezt követően irány a szürkeség. Amibe egy kis színt hoz egy dédestapolcsányi családias étterem közönsége, akik arról beszélgetnek, hogy mit kezdenének valami jó nagy lottónyereménnyel. Mint kiderül, az egyik a helyi templomot újítaná fel, kb. 200 millióra saccolják hirtelen a költségét és már elemzik is, hogy a lábazatnál mit kell csinálni, na és persze új tető is kell...a másik pedig gyerekek kórházi kezeléséhez venne eszközöket...!!! Hát, hirtelen nem is tudtam, hol vagyok...pedig ránézésre nem olyanok voltak, akik ne tudnának maguk is mit kezdeni egy szép nagy halom pénzzel...szóval 2009-ben Magyarországon még ilyen is van...mondjuk egy plázában vszeg más válaszok adódtak volna...

3 in 1

...azaz három hely egy hétvégén.
Indításnak a Mátra, amolyan inverziós túra, amikor ugye a téli időszakban az alacsonyabb részeken köd, felette, akárcsak néhány száz méteren szikrázó napsütés található...képekben pedig így néz ki az M3-as:

...illetve Mátrafüred és Mátraháza között alig húsz perccel később:

...és a különbség egy képen, a Kékesről:

+ fent 6-7 fokkal is melegebb van - vagy legalábbis kevésbé hideg...

Dehogy a nap ne csak nappal tartogasson meglepetést, az őszi múzeumi éjszaka keretében irány a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély. Itt sikerült életem egyik legemlékezetesebb ebédjét abszolválni tavasszal, amikor EDEN helyszínbejárás során ebédidőben érkezve sikerült porcelántányérból ezüst evőeszközökkel lecsót enni...ugyanis a kastély konyhája főz a helyi és térségi közintézményekre (megjegyzem, fenntarthatóságilag nagyságrenddel hasznosabb, mint vmi támogatás) és mivel hétköznap amúgy nincs igazán vendég. így a 'menzai' kosztot kapja a vendég - de a tálalás azért legalábbis grófi, ilyen személyzet mellett valóban nemesnek érzi az ember magát. Tehát az éjszakai múzeumlátogatásra a helyszín adott, a program is, van itt filmvetítés, kastélyvezetés, koncert a kápolnában és csacsikeresés a kastélyparkban...
A kastély mécsesekkel gyönyörűen körberakva:

A kápolna:


Lévén nem túl ismert kastélyi, íme a makettje, hogy mire kell gondolni:

...viszont a vetítés Szt. Márton életéről pont véget ér, sokan eszegetnek, a kápolnában koncert előkészületek, úgyhogy a tárva-nyitva álló kastélyban kis séta majd fotózgatás kívülről is. Az éjszakai fényképezés persze nem a legkönnyebb műfaj, de néhány fotó annyira rosszul sikerül, hogy már tulajdonképpen egész jól néz ki, így pl. a mécsesek fénye:

...illetve a program szerint a kastélyparkban keresendő csacsi, 'aki' végülis egy póni...de ez a 'képről' úgysem derül ki...

...történt ugyanis, hogy a csacsi nem igazán volt fogékony erre az össznépi kulturális programra és a szervezők nem tudták otthonában feltuszkolni egy utánfutóra, hogy elhozzák ide, így maradt a szelídebb póni...hiába, valószínűleg a szamár echte albán felmenőkkel dicsekedhetett és még ilyen 'nemesi' feladatok sem tudták idecsábítani...

Na és hogy vasárnapra is maradjon valami, a kemencei kisvasút végállomásán immár ilyen tábla, hamarosan pedig remélhetőleg valami jó kis fejlesztés fogadja a látogatót:

Skanzen

Esős novemberi vasárnap, Márton-napi libalakoma ígérete, irány a közeli skanzen. A parkoló bejáratnál a jegykiadó automatával felszerelt sorompó nyitva, helyette parkolóőr adja a jegyet - hiába na, spórolni kell a humánerőforrással ;)))... Hm, fura.
Leparkolva, a pénztárablakoknál mindenki csak felfelé mutogat az új állomásépületre, hogy ott lehet belépőt venni - bár én csak a tiszteletjegyemet akarom beváltani, dehát...na ott viszont panaszos pénztáros, hogy adott egy halom jegyet a másik, 'elküldős' pénztárba, miért nem ott szolgáltak ki ??? Nekem ehhez mi közöm is van? Hm, fura.
A jegyeket egy felvonókhoz hasonló leolvasó-beléptetőrendszer kezeli, kezelné, de itt egy úriember kiveszi a jegyet az ember kezéből és ő tartja oda a leolvasóhoz, hogy zöld legyen az út...Hm, fura.
A peronra kijutva az amúgy gyönyörű épület falánál kisasztal, A4-es papíron ráragasztva+kiírva, hogy vonatjegy árusítás. Ez komolyan nem fért el egy többszázmillós épületben? Hm, fura. A menetrend egy ugyancsak ideiglenes megoldású megállítótáblára A4-es papíron kiírva. De olvasás közben szól a jegyárus srác, hogy az most nem érvényes, mert minden óra egész és 30 helyett most minden 15-kor és 45-kor indulnak a vonatok. Nyilván komoly, esetleg forgalomnövelő hatásai vannak az alkalmi menetrendváltoztatásnak, ami egyébként sehol nincs jelezve, csak a biohangszóró hívja fel rá a figyelmet...Hm, fura.
De az 'ideiglenes' menetrend szerint legalább valóban elindul a vonat...de hova is? Kiderül, hogy a délelőtti járatok csak két megállót érintenek, délutántól mennek végig a teljes szakaszon...a délelőtti vendég miért is más a délutáninál? Kisebb igényű vagy mi? Hm, fura.
A tájékoztatás a vonaton valóban korabeli, a gyakorlatilag egyterű vonaton sem sikerül kicsit hangosabban bemondani, hogy hol járunk. Így hát többen is abszolváljuk egy Y alakú pályaszakasz összes ágát, néha oda-vissza...


Aztán a kovácsműhelytől a csepergő esőben a bejárat felé visszasétálva sikerül felkeresni a hatalmas libatoros sátrakat, de azokban életnek alig vmi nyoma van, bár ötletes és hatékony hősugárzó csábítja a népeket...hát ez ennyi volt úgy látszik. Hm, fura.

Már csak az a fura, hogyha ennyi minden ennyi pénzből elkészült, akkor miért kell magyarosítani a dolgot? Ennyi technika ki tudja mennyi pénzért felszerelve, ugyanakkor a gyakorlatot tekintve nyugodtan lehetne a legelmaradottabb vidéki vasútállomás is - szinte minden kézzel, logikátlanul és kicsit gagyin kerül megoldásra. Hm, fura. Kár érte.

Az EDEN győztes Írottkő Natúrpark

Tulajdonképpen már májusban, amikor az Írottkő Natúrpark elnyerte a Kiváló Európai Desztináció díjat szó volt róla, hogy vmikor ősszel lesz egy túrázós hétvége. Hát eljött az ősz és vele együtt okt. 2-4. között az Írottkő vándorlás teljesítménytúra is, ahol a 27 km-es közepes távot sikerült abszolválni.
Ideális túraidő mutatkozott, amit már a reggeli főtér is igazolt:

Az idő kissé hűvös, de érdemes időben indulni, 27 km nem kevés azért. A starthelynél kellemes csónakázó tó - avagy a starthely a Csónakázó-tónál volt:

Mondjuk a kacsák nem izgatták magukat agyon a rendezvény miatt...

Mindenesetre az első ellenőrzőpont felé egyből irány Ausztria, Rőtfalva, ahol a templomon lévő évszámot kell az ellenőrző lapra felírni - hát mit mondjak, trükkösre sikerült a feladvány, hiszen templomot többször körbejárva sincs sehol a szám - aztán feltekintve vagy 10-12 m magasan van a homlokzatba vésve - hát ezek az osztrákok. Pontosabban ezek a magyarok, hiszen templomot 1823-ban építették, tehát még tőlünk örökölték...
Aztán irány a határon vissza a keresztkúti apartmanházak felé. A határsávot már nem is egyszerű felismerni, 20 év alatt magasra nőttek a fák - bár kicsit más összetételűek a környéktől. Az apartmanházak pedig az egykori határőrlaktanyából lettek kialakítva...20 év itt is nagy idő...bár annak idején biztosan furán nézett volna egy határőrfőnök, ha vki azt mondja, hogy itt 2009-ben turisták járkálnak mindenfelé szabadon és nemhogy lőni nem kell rájuk, hanem még útlevelet sem kell kérni...manapság egy teára és egy kis hagymás zsíroskenyérre tökéletes volt...innen fura módon a térképen jelzett és a szöveges ismertetőben foglalt jelzésnek nyoma sincs, de még így sem sikerül összezavarni, bár a legjobb, hogy az ellenőrzőponton lévő emberke sem tudja, hogy akkor most mi van...végülis korán lenne még eltévedni, meg 27 km-en érdemes beosztani az erőt, úgyhogy megérzés alapon irány a Stájerházak, ami vmi egészen gyönyörűen felújított kis múzeumból és erdei iskolából álló épületcsoport.

Innen tovább a nevéhez hű Vöröskeresztig, ami talán a túra legmagasabb pontja is, tehát itt jár a csúcs-csoki. Velem felé véve az irányt épp itt az ideje a lejtőnek, majd beérve a faluba szinte minden ház előtt zacskóban várja a gesztenye a vevőket, végülis igazán adhatnának ezt is az ellenőrzőponton - de ismét tea, pogácsa, na persze ezzel sincs semmi gond. A túra az eddigi erdei jellegből átvált a művelt területekre, főleg gyümölcsösök között vezet, pincék is vannak, tehát Cák is érkezik. Itt már nem bírom ki, a kirakott gesztenye-szőlő-körte-alma kosár mellett ordibálok egy udvarba, hátha vki arra jön, de sehol senki. Na mondom, szép kis vendéglátás, pedig már ennék egy kis gyümölcsöt. Azonban itt a cáki ellenőrzőpont is, ahol szóvá teszem, hogy milyen fura, kint a kínálat az utcán, de sehol senki -na erre mindannyian felnevetnek, hogy ez egy kőszegi szokás, a becsületkassza intézménye, nyugodtan hozzam el amit akarok és hagyjam ott a pénzt...Magyarország 2009. Szerencsére ilyen is van. Na de útközben egy feszület a kicsit összegyűlt felhők előtt, illetve a híres cáki pincesor:

Utána még egy kis küzdelem a saját lábakkal, amik azért kezdik érezni a huszonegynéhány kilométert, majd a célbaérés (épp ideje...) öröme, oklevélátadás fotóval stb.. 27 km vmivel több, mint 7 óra alatt. 15. indulóként, 9. érkezőként. Ha leveszem az 'etetéseket' az ellenőrzőpontokon, akkor biztosan 7 óra alatti a menetidő - ami kb 4km/óra átlag hegyen-völgyön át - végülis így a szezon végére egész jó.
Ami érdekesebb, hogy a Natúrpark igazolja hagyományait, egy nagyon komfortos hegyvidék, szép pihenőkkel, vandalizmus nyomai nélkül, fura módon nagyon rendezett erdei utakkal, amit itt vhogy a munkagépek sem vágnak össze...pedig a hegység elég nagy részét sikerült bejárni. A hegységet, ami immár így üdvözli vendégeit:

Snapshots

Időhiány miatt képriport az elmúlt hetekből:

Egy elsőre nem túl bizalomgerjesztő tábla Kóspallag mellett - aztán persze lehet, hogy csak egy szingli tematikus útvonal.

Egy turulfej Tatabányáról:

Egy kis mediterrán hangulat Tatán

A Vitalentum egyik első nagyobb társadalmi szerepvállalása, egy kisvasúti fórum megrendezése Lentiben...szabadidős programként gőzösözéssel, helyi termék ebéddel a sínek mellett...

szebbnél-szebb kocsikkal...

és némi édeni hangulattal...


...majd kicsit zordabb körülmények között, kisStilo a nagyhegyekben, Sölkpaß, 1790 m

Na lássuk, itthon mi nincs ehhez? Fa, virág vagy víz?


Tehén, virág még mindig, karám vagy lámpavas? - ami utóbbit itthon más összefüggésben szoktak emlegetni...

...mondjuk ez nem két fillér, de megtermeli az árát...


Fenntartható turizmuskonferencia Pielachtal-ban, kilátás a konferenciateremből...

...a parkoló ugyan teli autókkal...

...de azért szó volt nulla-energiaegyenlegű hotelekről, háztartásnyi energiát fogyasztó, de közben évente 140 ezer látogatót fogadó témaparkról...
...majd egy melós hétvége a Bakonyban...

...íme a bizonyíték...

...majd egy kevésbé melós immár Bükfürdőn...golfoktatás (most akkor ki kit?;)

...mondjuk ez még alapmozdulatnak is szerény, de menni fog ez...

WunderWetterWanderung

Az idei várhatóan leghosszabb 'szabadság' alatt irány Alsó-Ausztria, ugyebár a szakmailag is kedvenc tdm/gasztronómiai/vidékfejlesztési/kisvasutas térség, Mostviertel, igaz, most egy másik sarka, mint eddig: az Östcher vidéke, ami a névadó hegy 1893 méterével Alsó-Ausztria legmagasabb hegye is egyben.
20-án hajnalban még nyugis minden, csak a határ előtti utolsó kútnál az osztrák autópályamatrica vásárlás miatt találom szemben egy másik világvallás képviselőivel a parkolóban: eszméletlen káosz, hangzavar, egy kis multikulti - szóval figyelem, ez a néhány négyzetméter nyomokban Európát tartalmazhat. Na de ezen is túl, az immár eléggé tönkremenőben lévő keleti osztrák pályán, majd a Bécsi erdőn át, a melki apátság mellett elsuhanva irány az Ötscher lábánál fekvő Lackenhof. Internet szerint a liftek ilyenkor 8.30-tól mennek, alig tíz perc késéssel ott is vagyok, egy gyors információs iroda vizit, minden a helyén, sehr gastfreundlich meg minden, aztán kis reggeli a liftezés közben, majd hupp ki kb 1400 méteren. Innen indul a kb kétórás, 500 m szintkülönbségű túra a csúcsra, ami alapesetben egy gemütliches familienwanderungnak van titulálva. Hááát, mondjuk menetközben kb 80 éves osztrák/német nyugdíjasok barátságos Grüß Gottal előznek, de azért egy kis schwindelfreiheit és trittsicherheit itt sem árt, olyan peremeken megy az út...

Na de végülis a menetrendszerinti idő alatt sikerül felérni, azért nagyjából azokkal érkeztem fel, akikkel egyszerre indultam lentről, szóval még sincs a porban az önbizalom...
A csúcsfotót egy középkorú osztrák hölgyemény csinálja, íme az eredmény:

Hát, mit mondjak, végülis rajta vagyok...de most komolyan, olyan nehéz belőni egy keresztet??? Most mehetek fel újra...ott udvariasságból mégiscsak mosolygott az ember, hogy persze, tuti jó lett stb. Mondjuk utána is mosolyra fakasztott ez a kép, a kedélyes, de sokszor azért elég szerencsétlen osztrákokra emlékeztet - meg végülis: mennyivel szebb az a sok kő az előtérben, mint egy egyben lefényképezett csúcskereszt... Na mindegy, félórás pihi után irány lefelé, ez a nap sem tart örökké. Lefelé a keskeny ösvény miatt néha libasor, ahol épp két fiatal leányzó két öt-hatéves gyerekkel küzd lefelé. Kiderül egyikük az anyuka - amúgy tipikusan az a reklámanyuka, akiből senki nem nézne ki két gyereket - aki a barátnőjével nevelgeti túrázásra a gyerekeit, hogy ne a kövek tetejére lépjenek, hanem a stabil helyeket keressék stb, haladgatnak, beszélgetünk is néhány szót angolul, majd megy a fordítás, igen, ő Mo-ról jött, ahol nincsenek ekkora hegyek és igen, Lackenhofban tölti a szabadságát (már ha 2.5 - 3 nap annak minősül...) stb-stb. Nekem meg felér egy német nyelvtanfolyammal. Aztán elég a botorkálásból, lefelé mégiscsak gyorsabban haladok (bár ez nem nagy büszkeség), dehát a lift is bezár, sietni kell...sikerült is elérni, lefelé ismét eszegetés, majd lehet tanulmányozni a felső állomásnál lévő menedékház ellátmányát:

Erősen úgy látszik, hogy van fent wc is:

Továbbá a legjobb salátákat is itt eheti az ember:

Illetve ez Lackenhof, ami az Ötscher Ski- und Wanderarena hangzatos nevet visel a 'turisztikai tűzkeresztségben'...

A 35 fokos meleg amúgy ide is elér, így 21-re egy lazább nap maradt, felvonózás és kisvasutazás, továbbá a gasztronómiai kínálat tesztelése...

Tehát egy 760 mm-es, a magyarországi kisvasutak többségével megegyező méretű kisvasút állomása:


A vonat:
A vonat belülről...
...és az egyik viadukton:
...illetve a napi 'felvonóadag'. Itt érdekesség, hogy a közbenső állomástól monsterrollerekkel lehet legurulni, ami közkedveltnek tűnik, érdekes módon itt is akad 'reklámanyuka'...

A lényeg viszont, hogy fentről (Gemeindealpe) látszik az előző napi túracél, az Ötscher. Itt az útvonalam a balra eső, nyugati gerinc volt, bár a keletin is vezet turistaút - na arra viszont még a helyi leírások is azt mondják, hogy tökéletes szédülésmentesség és lépésbiztonság szükséges...

Továbbá idelátszik a hegy tövében az Ötschergräben, amit Ausztria Grand Canyon-ja ( ..:) ...)
Eredetileg ez is a terveimben volt, de ebben a melegben ott lent mi lehet a katlanban...aztán hallok más értelmezést is, lent folyik egy hidegvizű patak, úgyhogy ott bizony hűvösebb van - na mindegy, inkább legközelebb abszolválom.

Lefelé egy kis ismerkedés az akrobata tehenekkel:

...és itt már alig tűnik fel a felvonó szállítmánya:

Leérve pedig egy érdekes irányjelző tábla: jó-jó, hogy tematizálják a túraútvonalakat, de lassan már nincs is sima jelzés, csak témaút???


...na végre valaki, 'aki' kevésbé tűnik vendégszeretőnek - vagy csak a fényképezőt nem szerette...

A változatosság kedvéért szombatra lezúdult az ég, úgyhogy nem maradt más hátra, mint a békés hazacsorgás a Pielachtal-on keresztül (Das Dirndltal), ahol mostanság nyitottak egy helyi termék bioboltot is.

...bár kiváncsi lennék, hogy itthon pl. megfelelne-e az előírásoknak...

Mindegy, az osztrákoknak végülis jó lesz. Közben bekukkantás az ismerős bőrgatyás szállodáshoz, fő-Dirndl-tudorhoz, aki a nemzetközi húsos som (Dirndl) projektjéhez keres többek között magyar partnert is...!!!
Mindenesetre a 20 éves határnyitás néhány 'mély' gondolatra ad lehetőséget, kis számvetés: bizony 20 év alatt alig érzi magát az ember kevésbé csórónak, mint akkor...jó, jó, hogy haladunk (már amikor...), de valahogy ők is fejlődnek, ez így nem ér...
Az ételeket tekintve osztrák gasztronómiáról alig lehet beszélni (igaz, azok nagy nevek, illetve a wiener schnitzel meg ugye Milánóból lopott történet), de amit az ember elé tesznek, az kellemes és finom, jó alapanyagokból...bár ez nyilván az árán is tükröződik, de a rossz & drága még rosszabb lenne.
Az osztrák rádiók vhogy frissebbek, változatosabb zenét játszanak, mint az itthoni 60-70 cd-vel rendelkező országos adók...így sikerült is belebotlani egy vidám dalba, amit itthon még nem is hallottam, Lady Gaga után egy újabb olasz, akiről vszeg kevesen tudják, hogy italiano (illetve italiana, mivel énekesnő) - de a lényeg, hogy Emiliana Torrini: Jungle Drum száma most német nyelvterületen a befutó: http://www.youtube.com/watch?v=nmK5X4KtSzA