Az utazás kezdetéhez hozzátartozik, hogy a megelőző napon még Szombathelyen információs előadást tartva, továbbá Sopronba beugorva, majd Budapesten a Fertőtáj ékkövei pályázat éjszakai véglegesítése miatt hajnali négy órakor lett volna lehetőségem ágyba kerülni, de ezt már inkább kihagytam - még össze is kellett pakolni a hétkor induló bécsi vonathoz...
Magam is csodálkoztam, hogy egy többhetes tengerentúli út kb fél órát igényel már csak, mondjuk volt vagy 7 kiló a cuccom...majdnem cabin luggage.
Na de irány a vonat Bécs, merthogy Emirates a légitársaság és ők oda repülnek legközelebbre, szóval érkezés Westbahnhof, Bécs az eszetlenekre van persze kitalálva, pillanatok alatt metro, majd a németesen hangzó City Airport Train (CAT) már repít a reptérre, ami amúgy kellemes és jól el van darabolva, mondhatni emberi léptékű.
Az Emirates-en a Cathay Pacific-hez hasonlóan érintőképernyő monitor turistán is mindenkinek, meg sem tudtam számolni hány programmal, de kit is érdekel, mert a gépen van két külső kamera, amit közvetít, az egyik előre, a másik lefelé néz - nahát ez tiszta videójáték. Az utasoknak pedig milyen kevés is elég, naná, hogy mindenki ezeken nézelődik, főleg le- és felszálláskor, pl a Dubai érkezés éjszaka, a tengerparti rész megközelítése, a nagy sötét folt a kivilágított városban a reptér, közepén a kifutóval...nem rossze, nem rossz. Dubaiban újabb meglepetések, a gép először gurul fél órát, iszonyú nagy a reptér, majd ezt fél óra buszozás követi, de mi az első: információ, információs a buszon másodpercek alatt indul az infó, hogy sorry, de csinálják az új Emirates terminált, ezért a sok buszozás. Pedig a jelenlegi terminál sem kicsi, mondjuk ingyenes internet lehetne több: mindig tucatnyi afrikaival osztom meg az e-mailjeim olvasását, akik a fülembe lihegnek - igaz, mindenki másnál ott a laptop...na mindegy, még az éjjel irány tovább Bangkok, ahol viszont már az új reptér, na ez még nagyobb, modernebb, nem is tudom Kuala Lumpurra vagy Szingapúrra hasonlít-e jobban? Bangkokban visa on arrival percek alatt (miért kell még mindig vízum???), majd a helyi Ryanair-rel, az Air Asia-val irány Udon Thani a laoszi határ mellett. Tényleg tiszta Ryanair, új gép, bőrülés, minden. Udon Thaniba érkezés este (mióta is nem aludtam, úgy 48 órája?...), vmi szálláskeresés, majd irány a fodrász, ahol felnevetnek a helyiek, ahogy én is bemegyek, mert itthon elmaradt a végén (ez most akkor azt jelenti, hogy kozmopolita lennék?) és a nyírást is vigyorogva követik, élükön a fodrásszal persze...hiába, megérkeztem Thaiföldre :)))
De reggel irány is tovább, laoszi határ, majd Vientiane és Luang Prabang Észak-Laoszban, ahol végre egy kis pihi jön.
A világörökség város nem okoz csalódást, bár van turista, a hely mégis igen autentikus, alig néhány éve jöhetnek ide turisták, a templomok, mármint wat-ok mind mind eredetibbnek tűnnek a thaiföldieknél. Mindegyikben szerzetesek cikáznak (na jó, téblábolnak) és nagyon kedvesek, a fiatalokkal váltok is néhány szót, kitűnően és érthetően beszélnek angolul, ami errefelé nagy szó. Illetve mutatja a francia gyarmati örökség levetését is, igaz, a feliratokban még sokszor megtalálható - de ritkul :)Nem úgy a turisták, ráadásul olyan a vendégkör, mint kb Angkorban, azaz az angolszászok visszaszorulóban, viszont sok a francia, olasz, spanyol, esetleg kanadai, főleg értelmiségieknek tűnő figurák. Na mindegy, ez nem zavar, de senki nem zavarja a másikat sem, mert a hangulat mindenhol kifejezetten csendes, visszafogott, a város jó nagy részén nincsenek autók, ami szintén segíti a koloniális hangulat élvezését, persze a sok kávéház, gyönyörű faépületek ehhez mind hozzájárulnak.
Az időjárás számomra szokatlan, hiszen eddig mindig június-július környékén jártam erre, amikor közel 40 fok és iszonyú páratartalom van, most meglepetéssel tapasztalom, hogy éjszakánként még a takaró is értelmet nyer...na de ilyet...Az árakra vonatkozóan gyorsan sikerül megállapítani, hogy kb 1.5 USD egy éttermi főfogás, de úgy 3-ból kijön üdítővel, sörrel stb. egy ebéd vagy vacsi. Mindezt 180 HUF-os USD mellett...alakul ez...
Na és persze mindez a Mekong partján, amit már láttam Thaiföldön, Kambodzsában és itt Laoszban Vientiane-nál is, de az igazi mégiscsak itt. Hegyekkel körülvéve, kanyarogva, a nagy szintingadozásokat jelző hosszú lépcsősorokon megközelíthetően, a jellegzetes, hosszú slow-boatokkal...
A városnézés közben egy gyors csekkolás: hogyan is lehetne a Mekongon eljutni Észak-Thaiföldre: a két opció slow-boat vagy fast-boat. Előbbi két nap utazás, utóbbi kb 7 óra. Ez utóbbiról az amúgy sokszor idétlenségeket író Lonely Planet többször megjegyzi, hogy veszélyessége magasan az elfogadható felett van, ezt megerősíti a hajóállomás infója: persze, igen, mindenki kap bukósisakot, mentőmellényt...bátor emberek állítólag azért élnek sokáig, mert nem válnak vakmerővé és tudják mikor kell nemet mondani vagy egy hegyről visszafordulni. Hááát, ez most nekem is egy kicsit soknak tűnt. Viszont a kétnapos hajózásnak is kb az első 1-2 óráját élvezi az ember, tehát a döntés a repülő felé ment el, ráadásul a légitársaság irodájában kártyával is lehetett fizetni. Ez nem nagy kunszt, de ha belegondolunk, hogy ATM csak 10 órányi buszozásra Vientianeban van, felértékelődik a szolgáltatás...
Jegy OK, még egy nap itt, mi is legyen: végül fél nap elefánttúra és fél nap vízeséstúra a döntés. Az elefántos persze erősen turistás, de jópofák a vezetők és szép helyeken megy, egy kínai családapával összezárva üldögélhetek egyen, aki a feleség és a 'természetesen' egy szál gyerekért izgul az előttünk lévő elefánton...közben meg alig győzi váltogatni, a fényképezőt, kamerát, meg ilyesmiket...
Majd a délutáni vízeséstúra következik, és igen, a valódi paradicsom: az erdőben bővízű patak, kitűnő lépcsőket alkotva a fürdőzéshez, frissítő ebben a 'téli', fülledt 30 fokban, úgyhogy csobbanás...
A fürdőzés egyben búcsú a nagyon kellemes Luang Prabangtól és Laosztól, másnap reggel irány a reptér és Chiang Mai, Észak-Thaiföld, de ez majd a következő részben...
No comments:
Post a Comment