Mondhatni egyre szaporodnak a hivatalos külföldi utak, fél éven belül immár itt a második - ami ugyan a minisztériumi időket még messze nem éri el, azért visz egy kis változatosságot a hétköznapokba. Az apropó a Kiváló Európai Desztinációk (EDEN) díj eddigi európai nyerteseinek és a nemzeti projektkoordinátorok összehívása volt az első évi ír győztes Clonakilty-be, Cork mellett. Az első benyomás a reptéri kiszálláskor, hogy itt bizony bőven van állat a környéken...tulajdonképpen a nagy mezőgazdasággal rendelkező Magyarországon ezt alig-alig lehet érezni...
De zöld minden, itt-ott napsütés is van, amit úgysem hisz el senki, fogadóbizottság felsorakozott, a gépről is összegyűltünk néhányan, irány a hotel. Az első néhány körforgalomba való behajtásnál még a másik irányba fordulnánk, de aztán az egyre keskenyebb és amúgy egész rázós kis utakon már tökmindegy hol megyünk...egy röpke megálló az óceánparton, egy sziklán, ahonnan 1915-ben a helyiek látták a Lusitania hajó elsüllyedését, amit elvileg német torpedók támadtak meg és a közel kétezer utasból 800 élte túl a 18 perc alatt végbement süllyedést. Másnap pedig a dagály holttestek nagyrészét kivitte az ír partra...nem véletlenül vitáztak annyit a helyiek egy golfpálya ezen a helyszínen történő létesítésén, ami azért végül megépült...aztán további egy-két megálló, ír sofőrünk próbálkozik, de azért nem egyszerű az angolját megérteni. A hotel már a honlapon is vonzó helyen volt, élőben sincs csalódás, kiderül van fűtött tengervizes medence, gőzkabin is, úgyhogy az esti vacsi előtt irány a wellness...a mintegy négy-ötórás napközbeni párizsi átszállás során az Őrség és a Hortobágy képviselőjének az agyára mentem, hogy folyamatosan valami jó kis steak-et vizionáltam estére és lőn, az egyik választható tétel az és well-done meg minden, szóval finom is volt. A bor esetében felmerültek helyi termék kérdéseim, de inkább hagyjuk, a helyiek azt ragozták, hogy ők annyi napfényt kapnak, mint a mediterrán...ízléstelen lett volna visszakérdezni, hogy mégis jártak-e már arrafelé valamikor??? Mondjuk van néhány csenevész pálmafa, mivel nem fagy ki, megél a hotelkertben, de azért nem egy természetes élettere...
Reggelire egy full Irish Breakfast a sokak által utált pudinggal (ami szerintem speciel nem vészes, mégha nem is repetáztam...), utána egy kis öltönyös séta az óceánparton, olyan kemény a homok, hogy a cipő (szerencsére) alig süpped...a helyiek kocognak, kutyát sétáltatnak...
A konferencia maga rengeteg indikátorról és persze az írek gyakorlatáról szólt, fenntarthatóság, marketing, termékfejlesztés stb., a legtöbb tapasztalatuk elég profinak tűnik. Viszont egy dolog folyamatosan jelen van, sőt következtetésként is kijött: nem akadémiai stílusban kutatgattak, elemeztek, hanem nagyon egyszerűen, lényegretörően mielőtt léptek volana bármilyen fejlesztésben. Ez annak tükrében, hogy valóban a semmit (na jó, attól valamivel többet) visznek a turisztikai piacra sikeresen, elég hatásosnak tűnt. A fenntarthatóság és indikátorai esetében sem a hosszú táblázatok hívei, hanem az egyszerűen megfogalmazható üzeneteké - pl. leave no trace, ne hagyj nyomot - és ebben benne van, hogy a szemetet hazaviszem, hogy az ösvényről nem térek le, hogy autóval, quaddal nem megyek a természetbe, hogy nem szedek védett növényeket stb-stb, máris mennyi mindent magába foglalt a három szó...mert így hatásosabban átmegy a message - nem tudom, lehet, hogy igazuk van - de ehhez kell felfogóképes turista is. A dolog olyan szempontból biztosan működik, hogy - habár nem tervezem, de ha mégis - egy ír utazás leginkább valami walking vagy cycling holiday lenne, hogy véletlenül se károsítsa az ember a környezetet (miután már iderepült...legalább ennyi...). A Kiváló Európai Desztinációk díj, mint brand erősítése is hangsúlyosan felmerült, meg általában érdemes lesz a kapott honlaphivatkozások végigböngészése, hogy pl. energia szempontjából önfenntartó lesz a város 2020-ra, ami célnak saját internetes megjelenése is van ( www.sustainableclon.com).
A hosszú nap után ismét vacsi, most karaoke-val színesítve, amit - mindannyiunk megkönnyebbülésére - szinte lenyúl a finn delegált, aki ezzel is lobbizik a következő évi rendezésük mellett - végülis a karaoke versenyt megnyeri, az olasz sértődötten üldögél, hogy a Volare csak angolul (!!!) van meg, a görögök zorbája meg technikailag nem akar elindulni - de aztán megy az cd nélkül is...kis EU anziksz...az étel menetközben 'sufficient fingerfood', de azért utána még beugrunk egy ír kocsmába, ahol a sokat ragozott hangulat valóban megvan, gitározás, énekelgetés, ír kávé, amiben a hideg hab és a whiskey mellé jutott egy kis kávé is...Az egész épületnek, hangulatnak persze köze nincs a Magyarországon írnek mondott dolgokhoz, sokkal inkább valami pincei borozgatás, éneklés kategóriába tartozik. A másnap pedig eleve a kirándulásé, kisvasút és modellvasút múzeum, Michael Collins ír függetlenségi hős szülőhelye (+ahol életében megfordult), lazacfüstölő üzem, ebéd kilós lazacdarabokkal, helyi Bed and Breakfast szolgáltatókkal jót beszélgetve (pl. nincs náluk idegenforgalmi adó), road bowling néven bocciázunk avagy petanq-ozunk a szemerkélő esőben (na jó, kicsit más, ez csak egy igen súlyos kis golyó gurítása az úton, nem kell semmihez odadobni, kilökni a másikat stb. )
Aztán a tipikus semmiből valamit: helyi farmerek találtak egy-két szerszámszerűséget a földjükön, összeálltak és önkéntes munkával kialakították egy kb ezeréves tanya mását, ahol pl. napfordulókor ma már persze ezernyi ember gyűlik össze...aztán még várak, hajókirándulás ladies first alapon stb.
A vacsi immár szabadtéri piknik (igen, Írország, februárban...), malac a tűzön forgolódik még egy kicsit, addig is sült szalonnabőrt osztogatnak chips helyett (nincs új a nap alatt...), végül jól átfüstölődünk, eszünk is egy kicsit, aztán éjfél körül a szállodába visszaérve még meghallgatunk egy-két kortesbeszédet a jövő évi hosthelyszín kiválasztására (amúgy görög - finn - török verseny folyik), ha már a hivatalos ülésen az EU delegáltak nem tudtak mihez kezdeni a szituációval: na, mondjuk ezt érdemes felidézni, typisch Brüsszel volt: napirendi pontként tervezett volt a kandidáló helyszínek meghallgatása a konferencia végén, változóan felkészülve, de ez mindegy is. A három prezit követően döbbent csönd, hogy akkor most hogyan is kellene dönteni (mert a tervezett bemutatkozások után ez már meglepetésként érte az EU-sokat:))), majd kínos negyedóra után kiperdült a nagyfőnök, hogy hát igazából a tagországok kezében van a döntés és majd a honlapon keresztül vmi szavazásféle lesz, úgyhogy nem is kell most dönteni. Személyes varázsával kb közröhejjé tette a brüsszeli adminisztrációt, megjegyezte, hogy ez Brüsszel, minden döntést halogatnak, jó az úgy... Utána pedig még külön büszke volt rá, hogy olasz...hát az egész tényleg olyan szép volt, hogy végülis utoljára ilyet Egerben a sátras vándorcirkuszban láttam...viszont itt is, ott is annak idején, hatalmas mosolygás kísérte a 'műsort'...
Utolsó nap kelés hajnali háromkor, fél négykor már kész egy svédasztal reggeli, személyzettel - ők viszont minden dicséretet megérdemelnek, pl. az előző napi reggelik alkalmával is, az általában mindenhol önkiszolgáló szedegetés helyett egymást tiporva (!) ugrottak oda szedni, ajánlani, segíteni etc. - hát ez már-már ázsiai szemlélet volt...utána irány a cork-i reptér, Aer Lingus, Amszterdam - ahol a pilóta a gépre csatlakozó cső elmaradására megjegyezte, hogy úgy látszik itt nem várnak minket, sehol senki, de majd mindjárt próbál alkudozni a helyiekkel...laza hollandok...majd kényelmesen átérve a budapesti gép kapujához még látjuk a korábbi MALÉV gépbe való beszállást, majd felszállást, de nincs remény, a csomagjaink Cork - Bp úton az eredeti menetrend szerint utaznak, nem nagyon jelentkezhetnénk át. Úgyhogy további három óra AMS, majd végre MALÉV (de tényleg), de jó kis kaja helyett még csak dobozos ebéd sem, hanem egy szál szendvics...végül Ferihegyen ismét visszatérve a 'civilizációba' a typisch Ungarisch minibuszos kikiáltozással az ír kiszolgálás már egy másik világnak tűnik - de legalább hazafelé a minibuszos srác és egy minibuszos pultos leányzó (aki ugyan Dél-Budára megy, de Észak-Pest közös megegyezésükre útba esik...) házaséletébe is igen részletezett betekintést 'nyerünk' egy másik utassal...Welcome to Hungary. És tényleg igaz a szlogen, itthon láss csodát, hiába voltam sok helyen, sokszor én is csak nézek kishazánkban...
A folyón, illetve hát még mindig patakon, egy-két kastély mellett egy víztározó is van, nem akármilyen környezetben...
Aztán amikor kicsit alábbhagynak a hegyek, jönnek az egyéb látnivalók is, pl. egy török híd:
A bejegyzés népszerűsége érdekében egy kutya is kísérte az utamat...
...és ha már vasút is volt, voltak persze egészen rendben tartott állomások is...
...mígnem aztán átérve a határon az ipolytarnóci állomás sarkában egy bunker húzódott meg...
...amit a változatosság kedvéért egy kis természeti látnivaló követett...
...ez a patakvölgy amúgy a palóc Grand Kanyon nevet is viseli, nem kis büszkeségről tanúskodva - ide még vissza kell jönni, most nem volt idő bejárni. De amúgy van palóc Mount Everest is ám, nem is olyan messze...aztán pedig egy tábla, ami az Ipoly mentén bizony - és sajnos - gyakran előfordul:
...merthogy elég sok korábbi híd ilyen...
...és ilyen állapotban van. Még az ideiglenes gyalogos hidat is elmosta a víz...
A túrát itt, Drégelypalánkon 'kellett' berekeszteni, de a Börzsönyt megkerülő folyóvölgy még számos és a fentiektől ismertebb érdekességet is rejteget. Mindenesetre csak e rövid folyó mentén sikerült a hóból a 20 fok közeli 'lentebbi' részekre eljutni, a forrásvidék pedig UNESCO bioszféra rezervátum, EU-s fejlesztésekkel átszőtt térség http://www.vulkanpolana.sk/ , néhány kastély, lentebb ugye Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolytarnóc, Szondi vára, három kisvasút és még sorolhatná az ember. Továbbá ennyi őzet egy nap még sosem lttam, hatosával járkáltak legalább és több helyen is láttam őket. Nem ekkor, de a napokban amúgy majdnem elütöttem életem első tapsifülesét is, de a mezei nyúlnak marhajó reflexei voltak, csak a fejét láttam a jobb első kerék előtt, utána egy pillanattal pedig a két hátsó lábát távolodóban - szóval megúszta a kis ügyes...De visszatérve ide, persze az előszezoni képek nem adják át annyira a táj szépségét, a felvidéki települések 'faluba is kell, hogy legyen panel' hangulatát, továbbá a jelenlegi állapotok, elérhető információk sem erősítik a turizmust, meg elég speciális érdeklődés kell hozzá, de az valószínű, hogy egy hetet könnyen el lehetne tölteni az Ipoly szomszédságában, megállva túrázni, programokon részt venni, kicsit odébb is tekinteni - és akkor még nem volt szó pl. vízitúrázásról...ja, és az egész alig egy-két órára Bp-től...a válság állítólag a közeli helyszínekre irányítja a turisták figyelmét...majd kiderül, ettől közelebbre mindenesetre nehéz menni...
Ez tulajdonképpen egy lejárt blog, dehát szintén A KELET:
