Tehát a nyüzsgő, ajándékok után rohangáló várost a legnagyobb nyugiban hagytam ott egy kis balaton-felvidéki kirándulásért, pontosabban egy túráért a Balaton Riviérán.
Az emberben alapesetben ritkán merül fel, hogy a Balatonnál túrázni is lehet, pedig a sok hegyvidéki túra után mondhatom, hogy egészen különleges élmény, hiszen a panorámában mindig ott a tó - és naná, hogy egy kilátóhely volt a célpont. Méghozzá az alsóörsi, csere-hegyi, amit vmikor a 30-as években építettek az itt annyira jellemző (és lassan arculatépítésben is felhasznált) vörös homokkőből.
Bár a fák olyan tempóban nőttek, hogy meg kellett magasítani egy faépítménnyel, hogy továbbra is hű maradjon kilátó mivoltához...ez kicsit nevetségesnek tűnik, de egy halom helyen a korábbi kilátókból már semmit nem látni, mert körbenőtték a fák - szerintem azt a néhány darabot a környezetvédelem kibírná...
Amúgy tipikus magyaros eset - gyönyörű épületállomány, de még a funkciója sem kitalálható, részben be is van zárva. Egy kutya és egy szűkszavú gondnok (köszönésre sem reagál...) azért némi életet visz a helyszínbe.
A környéken amúgy vannak még további szép épületek, bár az nem vitás, hogy az elmúlt évtizedek ízléstelenségének leküzdése még eltart egy ideig - de azért alakul...
És rendezett buszmegállók is vannak e vidéken - na persze autóból fényképezve :)
Balatonhoz illően a hattyúkkal is jól el lehet lenni: hogy ezek a dögök mennyit tudnak enni...
Mindenesetre az amúgy annyira nem kalandos adventúra két dologra biztosan sarkall: tavasszal a mandulavirágzáshoz kapcsolódan szervezett túrák vannak errefelé, amit most már bevések a naptárba, másrészt pedig gyorsan kiszemelésre került a Tihany-félsziget következő célpontnak, ahol tizenakárhány kilométeres geológia tanösvény vezeti körbe a turistát...
